Chapter 1 Arrival

Majdnem 9 óra repülés után végül leszálltam Londonban, hajnali háromnegyed 3-kor. Bőrönddel és táskával kimentem a reptér elé. Körülnéztem a táblák között, de egyetlen Ashley Cox feliratot sem láttam. Sóhajtva leültem a bőröndömre, remélve, hogy csak késik. Ez a remény 1 óra alatt semmivé lett. Elfelejtette a saját lánya érkezését! Mit is vártam... Biztos alszik, míg én itt halálra fagyok. Hogy ezt megelőzzem fogtam egy taxit.  Bediktáltam a címet, aztán indultunk is a Wall St felé. Londonban még éjszaka is pezseg az élet. Mire megérkeztünk hajnali 3 óra volt. Kifizettem a taxit és örömmel nyugtáztam, hogy itt sokkal olcsóbb a taxi. Kiszálltam a nagyon, nagyon hideg éjszakába. Londonban nem igazán illik éjszaka a rövidnadrág és trikó. Ezt jobb megjegyezni erre a két hónapra. A taxi mögöttem szinte hang nélkül indult tovább. Visszanéztem a házra. Hatalmas volt, de nem olyan amivel fel szoktak vágni. Viszont egyetlen lámpa sem égett, szóval lehet, hogy fel fog ébredni a csöngetéstől. Feltéve ha megtalálom ebben a sötétben a csengő gombját, de nem sikerült, szóval a kopogás mellett döntöttem. Először halkan kopogtam, de miután 10 perc múltán sem nyitotta ki, újra próbálkoztam kicsit hangosabban és vártam. Megint semmi. Ismét kopogtam jóval hangosabban, amit már a kómában lévő ember is meghallott volna. Nem hallottam semmit, úgyhogy megismételtem. Lépteket hallottam, több emberét. Siethetnének, gondoltam magamban, meg fogok fagyni. Az ujjaim már elkezdtek egészen más színt ölteni, mint kellene, a szám vacogott. Nos, én akartam hideg helyet. Most megkaptam. Aztán végre, végre felkapcsolódott a villany és kulcszörgést, azt követő kattanást hallottam és kinyílt az ajtó. Egy álmos fej bukkant elő.
- Mit akarsz? - morogta. Semmi mosoly, semmi köszönés. London és a vendégszeretete.
- Legyél már kedvesebb, L - hallottam egy mély rekedtes hangot, akinek nemsokára megláttam a tulajdonosát is. Göndör fürtjei és zöld szeme volt.
- Jól van már. Szia! mit akarsz? - érkezett ismét a kérdés ugyanolyan tónusban.
- Paul Higgins-et keresem. Itt lakik?
- Paul! - kiabálta a lakásba. - Téged keresnek - szavait követően felbukkant az én drága apukám is. Szarkazmus volt, ha nem jönne át. Nos ja. Ő egyértelműen édesdeden aludt, a lányáról meg elfeledkezett.
- Ashley? - mély hangja volt. Láttam már Őt képeken, de a valóságban jobban nem is különbözhetnénk egymástól. Legalábbis külsőre. Az biztos, hogy én nem hagynám a lányomat egy idegen városban, egyedül a reptéren.
- Ja, bemehetek mielőtt jégtömb lesz belőlem?
- Persze gyere csak. Basszus tiszta kék vagy - mondta miközben bementem. A ház tágas volt, nagy terekkel. Emeletes volt, otthonos, de modern. Miközben körülnéztem két kedvesen, egy csábosan mosolygó, egy érzelemmentes fáradt és egy morcos arcba ütközött a tekintetem. Meg persze az apáméba. Felismertem őket, Anyu sokszor hallgatta a zenéjüket. Ők a One Direction. Emlékszem mennyit viccelődtem anyával, hogy a zenéjüket hallgatja. Nekem annyira nem jöttek be. Mármint ne értsétek félre, nem utálom őket. Nem is ismerem őket. Csak a zenéjük nem a kedvencem. Viszont anyu egész nap őket hallgatta. Teljes hangerővel, ami szerintem mindent elmond. Így lett az, hogy szinte minden daluknak kívülről tudom a szövegét.
- Ashley, ők itt a srácok. Liam, Niall, Harry, Zayn és Louis. Fiúk ő itt Ashley, a lányom. Nálunk fog lakni ezentúl... - még mondta volna, de közbe vágtam.
- Csak két hónapig, utána már el is tűntem innen.
- De én kaptam meg a felügyeleti jogot - ráncolta zavartan a szemöldökét.
- Két hónap múlva lesz a szülinapom.
- De még csak 17 leszel, az nem számít felnőttnek - csóválta a fejét, mintha hülye lennék, hogy még ezt sem tudom. Ráadásul még azt sem tudta, hogy hány éves a lánya! Ezzel csak még jobban felhúzott.
- Most vagyok 17 - csattantam fel, mire mindenki összerezzent. - Mellesleg otthagytál a repülőtéren.
- Basszus tényleg! - kapott észbe. Ez most komoly? Már nem is tudtom mióta itt álok a nappalija közepén, a fáradtságtól már majd elájulok, de csak most tűnik fel neki. Halkan, hitetlenül felnevettem.
- Gratulálok Paul. Inkább légyszi megmutatod, hogy hol aludhatok? Nekem még a kanapé is elég lenne.
- Ne haragudj rám!
- Miért?
- Mert nem szeretném így kezdeni az apa-lánya kapcsolatunkat.
- Arra gondoltam, hogy mi miatt kértél bocsánatot? Mert van pár dolog. Mellesleg nekünk nincs és nem hiszem, hogy lesz. És csak aludni szeretnék - Reméltem leesik neki, hogy én itt csak vendég leszek. Csak átmeneti arc.
- Sajnálom - hajtotta le fejét. - Majd holnap beszélünk akkor. Niall mutasd meg Ashley-nek a szobáját!
A szőke felkapta a bőröndömet, majd mosolyogva nézett rám. Rokonszenvesnek tűnik.
- Gyere erre!
Követtem Őt a lépcsőn felfelé. A lépcső tetején egy folyosó tűnk fel előttem, a végén balra kanyarodott. A folyosó két oldalán összesen 4 ajtó volt, de mi tovább mentünk és lefordultunk.
- Ez Liam szobája - mutatott az első ajtóra jobbról. - Szemben Zayn-é, az övé mellett Harry, előtte az enyém. Mellettem van a te szobád, veled szemben pedig Louis-é - mosolygott rám, majd bekísért a szobámba. - Pihenjél nyugodtan, amennyit csak szeretnél.
- Köszönöm Niall - préseltem ki egy mosoly félét, aztán magamra hagyott. Körülnéztem. Volt egy hatalmas ágy, Mellette kétoldalt egy-egy éjjeliszekrény. az ággyal szemben egy szekrénysor. Fekete színű. A kedvencem. Pontosan az ajtóval szemben volt ablak és egy üvegajtó, ami valószínűleg egy erkélyhez vezet. odamentem és széthúztam a függönyt. Eltaláltam. Az erkély a kertre nézett. Hatalmas kert volt, egy pavilonnal a közepén. Voltak ezen kívül padok és rengeteg rózsa és különböző virágok. A fák nem sorba voltak ültetve,de volt egy ami megragadta a figyelmemet. Nagyobb volt a többinél és egy eldugottabb részén volt a kertben. Vastag törzse volt de a többivel ellentétben nem virágzott. Bokrok takarták el egy részét. Csodálatos volt még a sötétben is. Visszanéztem a szobára és láttam még egy ajtó a szekrénysor mellett. Benyitottam és egy fürdőszobát láttam. Gondolkodás nélkül kikaptam a bőröndből a pizsamámat és a neszesszeremet, majd elindultam letussolni. Mielőtt lefeküdtem volna kikaptam a képet a bőröndből, még egyszer végignéztem a képeket, majd leraktam a mellettem lévő éjjeliszekrényre és el is aludtam.


Egy borzalmas, álmatlan éjszaka után, kávé illatára ébredtem. Felkeltem, majd lementem. Az sem érdekelt, hogy csak poló és rövidnadrág van rajtam, mert nem öltöztem még fel. lecsoszogtam a lépcsőn és utamat a konyha felé vettem. Paul kivételével mindenki ott volt.
- Jó reggelt! - morogtam reggeli, rekedtes hangomon.
- Jó reggelt! - köszöntek ők is. Egy kivételével. Hát persze, hogy Louis. De mégis mi a fene baja van velem? Jó persze megértem. Biztos megzavartam tegnap a bárányokról szoló álmait, de ha egyszer Paul elfelejtette, hogy van egy lánya?! Mit tehettem volna? Különben is. Először csak halkan kopogtam.
- Hogy aludtál hercegnő? - szakít ki merengésemből Göndörke.
- Ne hívj így, Harvey - néztem rá tök komolyan.
- Harry vagyok! - háborodik fel, de hallom hogy a többiek a kuncogásukat próbálják elfojtani. Vállat vontam.
- Merre van a kávé? - néztem Niall-re.
- Mindjárt adok - mosolyog rám. - Hogy iszod?
- Most épp keserűen - a hangulatomtól függ, hogy épp hogyan iszom. Most szar hangulatom van, úgyhogy keserűen iszom a kávémat.
- Hogy érted, hogy most épp? - kérdezi, miközben leteszi elém a forró kávét.
- Hangulattól függ.
- Rosszul érzed itt magad? - görbül lefelé a szája. Jaj, ne! Nem akarom, hogy rossz kedve legyen.
- Nem miattatok csak az egész hetem rohadt szar volt - nem is tudják mennyire. Elvesztettem az anyámat aztán egy idegen pasi házában kell, hogy lakjak. Hatalmasat kortyoltam a forró kávéból, ami tuti megégette a nyelvemet, de nem érdekelt. Éreztem ahogy végigfolyik a testemben, míg jóleső meleget éreztem a hasamban.
- Paul eddig nem is mondta, hogy van egy lánya - ráncolta a homlokát Zayn. Na eddig őt még nem is hallottam beszélni.
- Biztos elfelejtette, hogy létezek - hangom csak úgy csöpögött a keserűségtől. - Végül is jól megvoltunk ketten anyával - említésére összeszorult a szívem és sós könnyek szöktek szemembe, amiket, mint börtön a foglyát, bent tartottam.
- Mi történt vele? - nézett rám kedvesen, kíváncsian.
Haboztam a válasszal, de szerencsére a csengő megmentett. Hm, akkor mégis van, csak én nem találtam.
- Nyitom - kiabálta Liam, miközben már meg is indult. Amíg ő beengedte a jövevényt, addig én felmentem a szobába és felöltöztem. A hajamat kifésültem és tettem fel egy kis szempillaspirált megszokásból. Aztán újult erővel mentem le. A srácok a nappaliban voltak. Louis és Liam egy-egy fotelban, Zayn, Niall és egy fiú a kanapén fetrengtek Míg Harry egy másikon. Leültem mellé mire azonnal átkarolt.
- Tartsd kordában a kezed, Houston amíg még van mit - mondtam miközben lefejtettem a a kezét. A többiek csak röhögtek, miközben Harry próbált sértődöttnek tűnni.
- Harry! Nem Harvey és nem Houston, hanem Harry!
- Jól van Henry - ütögettem meg mosolyogva a mellkasát mire jól megszorongatott. Amint elengedett újra kaptam levegőt.
- Cole Ő Ashley Cox, Paul lánya - az idegen rám kapta a tekintetét, melyben hitetlenkedés volt - Ash Ő Cole Higgins, Paul fia...- basszus, ez nem lehet igaz!
Egymásra néztünk és hasonlóságokat láttam közte és Paul között. Kísérteties hasonlóságokat, amik biztosan nem a véletlen művei. Mindent összegezve van egy bátyám. Ez a hét rosszabb már nem is lehetne.

Prologue: Sad Start

Életem legrosszabb 1 hete. Az édesanyám meghalt. Nem látom soha többet a mosolyát, nem hallom a nevetését. Nem szórakozunk együtt. Nem festünk a padláson lévő festőszobában. Pedig mindketten imádunk festeni. Anyával még a veszekedés is jó volt. De ő elment. És mivel még van két hónap a szülinapomig, addig itt kell hagynom Miami-t és Londonba költözöm apámhoz. Amint betöltöm 18-at elmegyek onnan a olyan messzire amennyire csak tudok. Mi értelme egy számomra idegenhez költöznöm? Amikor oviban, majd később suliban láttam ahogy a többiekért jött az apjuk, megkérdeztem magamtól, hogy nekem hiányzik-e az apai szeretet. A válasz; nem. Hisz, hogy is hiányozhatna valami amim sose volt. Ráadásul még anya temetésére sem jött el. Remélem nem vár majd mesébe illő egymásra találást. Szóval most itt tartok. Miközben a bőröndömbe pakoltam, a kezembe akadt egy fotókollázs, ami az anyával közös képeinkből készült. A képeket boldog volt. Remélem, hogy most is az. Akaratom ellenére is kicsordult pár néma könny, miközben beraktam a képet a ruhák közé, nehogy véletlenül eltörjön.  Gyorsan bepakoltam a maradék cuccot is, amit vinni akarok, majd ránéztem az órára, hogy még mennyi időm van a reptérre érni. Basszus! Már csak fél óra. Felkaptam a bőröndömet és a táskámat, majd lementem a kijárathoz. Az ajtónál megálltam és még egyszer visszanéztem az otthonomra. Mindenhol dobozok voltam amiket majd utánam hozatnak, de még így is, mintha az emlékeim felélednének, láttam magamat és anyámat amint épp futkosunk a házban tetőtől talpig festékesen. Amikor a karácsonyfánál ketten ültünk és az ajándékokat bontottuk ki. Csak mi voltunk egymásnak. Csak mi. És ez így is volt jó. Megfordultam és könnyeimmel küszködve kiléptem a tavaszi forróságba. Szerencsémre hogy csak egy rövidnadrág és egy fekete spagettipántos trikó. Így legalább nem fogok túlságosan megsülni. Ezért borzasztó Miami. Szinte mindig ilyen hőség van. Ha betöltöttem a 18-at, akkor olyan helyre fogok menni, ahol télen hideg van. Gyorsan leintettem egy taxit (nem olyan könnyű, mint New Yorkban) és már süvítettünk is reptér felé. Végül megérkeztünk. A taxisofőr pofátlanul sokat kért a fuvarért. Gyorsan kifizettem és rohantam leadni a bőröndömet. Amint átestem az ellenőrzésen és leadtam a bőröndömet is, már fel is szálltam a gépre. Kinéztem az ablakon és magamban elbúcsúztam a szülővárosomtól. Ki tudja meddig nem látom viszont.
- Köszöntjük önöket a British Airways 204- es Londonba tartó járatán. Várható érkezési idő hajnali 2 óra 30 perc. Kérem kapcsolják ki elektromos eszközeiket és kössék be öveiket a felszálláshoz - hallom a monoton női hangot. Bekapcsoltam az övemet és perceken belül elindultunk. Ahogy a repülő maga mögött hagyta Miami-t, Úgy hagytam én is magam mögött az eddigi életemet. Londonnal együtt új könyv kezdődik a történelmemben.

nemsokára elidul :))

Már a szerkesztések végénél járok és nemsokára felkerül a prológus is. ;))